Bexi

Emberek, most komolyan. Miért van az, hogy előbb fejezek be egy Outlast-os fanfiction-t, mint ezt a történetet? :) Talán csak túlságosan rágörcsölök az egészre? Hmm... kizárt. Esetleg félek? Ott a pont. Annak ellenére, hogy nálam magabiztosságból nincs hiány, mindig félek, ha be kell mutatnom azt, amit én csináltam. Nem tudom miért, egyszerűen rám tör a pánik félelem, és inkább sutba vágom az egészet. Részben ezért gondoltam, hogy jó lenne elkezdeni egy blogot. Hátha javít az efféle magabiztosság zavaromon :) 

Egyébként egy tizennégy éves lány vagyok, aki szeret naphosszat szétterülve az ágyon a laptopon böngészni, írni és olvasni, valamint rajzolni. Aki nem mellesleg épp a továbbtanulás félelmeit éli át, mert az ország másik felébe készül elmenni. És nem is ez a para, az egész dologban. Hanem, hogy nem vesznek fel. 

Annak ellenére, hogy inkább a rajzosokat képviselem, mintsem a tanulósakat, egy rendkívül tanulós iskolába megyek. Mert tudom, hogy tudom teljesíteni az alap követelményeket, csak naa... kicsit lusta voltam és hát,,, jah :) 

És, hogy akkor miért nem egy rajzsulit választottam? (Pl.: az Eventus, ahol egyébként versenyben vagyok #promohelye :D) Mert nem tartom magam elég tehetségesnek ahhoz, hogy ott rajzoljak.

Bocsi, az ujjam belelóg! :)

Na látjátok? De most, hogy kipanaszkodtam magam e téren - vagyis, fogjuk rá -, jöjjenek a kicsivel fontosabb dolgok. 

Szeretném befejezni ezt a történetet, és azon leszek, hogy ez sikerüljön is. Aztán, hogy tényleg így lesz e, az majd kiderül! :D

U.I.: A rajz amit mutattam, a tanárom hármast adott rá :D